Barion Pixel
+36 1 353 6803  I info@impactworks.hu

Együttérző vezetés

Együttérző vezetés

Miben segítünk?

Vezetőként, a számtalan feladat és a ránk nehezedő nyomás mellett, kevés figyelem jut a vezetés emberi oldalára. A munkatársak motiválása, illetve kihívásaik kezelése azonban a mi felelősségünk is. Nem csak az számít, amit vezetőként operatív szinten teszünk, hanem az is fontos, hogy azt hogyan tesszük. Kiváltképp igaz ez a poszt-pandémiás világunk esetében, amelyben az egymást érő meetingek és a megszámlálhatatlan emailek közepette kell fenntartanunk munkatársaink elköteleződését.
Tudjuk, hogy az emberek jellemzően céget választanak, de vezetőt hagynak ott. Nem meglepő tehát, hogy a vezetői együttérzés minőségének kézzelfogható hatása van nem csak az elköteleződésre, de a csapatok együttműködésére és a teljesítményre is. Mi az Impact Works-nél hiszünk abban, hogy a modern vezetői eszköztár része kell, hogy legyen az érzelmek kezelésének, azok megmutatásának képessége. Tréningünk során kézzelfogható eszközöket adunk ahhoz, hogy az együttérző vezetés a gyakorlatban is megvalósíthatóvá váljon.

Hogyan segítünk?

Az érzelmek felismerése és tudatosítása az érzelmi intelligencia első lépcsőfoka. Pszichológiai és coaching szemléletű gyakorlatokon keresztül foglalkozunk a saját és mások érzelmeinek tudatosításával és felismerésével, és ennek jelentőségével a vezetői munka során
Rávilágítunk az együttérzés szerepére a vezetői munkában és funkcióira pszichológiai szempontból.

Konkrét szituációkon és esettanulmányokon keresztül foglalkozunk az együttérző vezetés gyakorlati megvalósításával. Hogyan adjak negatív visszajelzést? Hogyan kommunikáljak nehéz döntéseket? Mit tegyek, ha konfrontációra kerül sor?

Foglalkozunk azzal, hogy vezetőként hogyan tudjuk kontrollálni az érzelmeinket, hogyan kezeljük kellő higgadtsággal a váratlan, gyors döntést igénylő helyzeteket.

Gyakoroljuk az empatikus hallgatást, a visszatükrözést, és a coaching típusú vezetés eszközeinek segítségével támogatjuk a vezetőket mások érzelmeinek, attitűdjeinek, igényeinek és motivációjának felismerésében.

Technikai részletek

A tréning megvalósítható tantermi, online vagy blended képzés formájában is.

Digitális lebonyolítás esetén max. 8 fő, két trénerrel, 3×120 percben.

Személyes lebonyolítás esetén max. 12 fő esetén két tréner részvételével (akár színész bevonásával) 8 órában – egyben lebonyolítva vagy több alkalomra bontva.

A tréninget követően a résztvevő vezetők képesek lesznek az együttérző vezetés alapvetéseit alkalmazni a gyakorlatban.

KÉRJEN AJÁNLATOT!