Barion Pixel
+36 1 353 6803  I info@impactworks.hu

Padla Dóri - senior tréner, coach

Padla Dóri

Dóri Közgazdász szakon diplomázott, majd multinacionális cégeknél dolgozott pénzügy és beszerzés területen 13 évig, ebből 8 évig vezetőként. Majd az addig csak mellékállásban, belső trénerként végzett munkáját választotta hivatásának és egy karrierváltást követően trénerként és coachként kezdett el dolgozni.

Dóri jellemzően nemzetközi környezetben dolgozik; angol, magyar és spanyol nyelven történő fejlesztésekben vesz részt. Személyesen tartott már tréningeket Ázsiában, Afrikában és Európa számos országában, virtuális programokat pedig globálisan.

A fejlesztési folyamatai során az egyik fő fókusza, hogy a résztvevők az adott témakörökben olyan, a gyakorlatban is könnyen alkalmazható módszereket tanulhassanak, amik hosszú távon is segítik a fejlődésüket – akár vezetői, akár egyéb készségfejlesztői tréningről legyen szó.