Esettanulmány · Nemzetközi gyártóvállalat
Asszertivitás tréning a gyártósoron
Kétoldalú tréningprogram vezetőknek és fizikai dolgozóknak, belső trénerek felkészítésével. A programmal elnyertük a 2018-as HRKOMM EQ különdíját.
HRKOMM EQ különdíj, 2018
Kihívás
A vállalat két magyarországi gyárában mintegy 2350 ember dolgozik. Előzetes felmérésünk (fókuszcsoportok 110 sori dolgozóval, mind a négy gyárban és mind a három műszakban, valamint vezetői workshop) egyértelmű feszültséget mutatott ki a vezetők és a fizikai dolgozók között. A gyökere kommunikációs volt: a vezetők egy része nem volt elég empatikus, a dolgozók pedig nem tudták elég határozottan elmondani a véleményüket és a problémáikat.
Megoldás
- Kétoldalú beavatkozást terveztünk: a vezetők vezetői kommunikációs tréninget, a fizikai dolgozók asszertivitás tréninget kaptak.
- A sori dolgozók addig legfeljebb előadás jellegű képzésen vettek részt. Ezért gyakorlatközpontú, egynapos programot építettünk: fórumszínház, tranzakcióanalízis egyszerűen, improvizációs gyakorlatok, azonnali kipróbálás.
- Rövid, sok résztvevős alkalmak, könnyen megjegyezhető modellekkel és átélhető helyzetekkel.
- A tréner maga is dolgozott gyári munkásként, és gyakorlott pszichodráma-vezető.
- Párhuzamosan felkészítettük a cég belső trénereit (Train the Trainer), négy részletben. Ők önállóan vitték tovább a programot.
Eredmény
25 alkalommal tartottuk meg a tréninget, a következő hónapokban pedig az összes fizikai dolgozó részt vett rajta. Az éves „tantermi nap” része lett. A program 2018-ban elnyerte a HRKOMM EQ különdíját.